2008. május 21., szerda

Kezdet és vég - Léna

Boldogság. Kinek mi jut erről eszébe. Van, akinek a család, van olyan is, akinek a pénz, a kedves, a tudás, az elismerés, a tehetség… az otthon. De mégis, mi az a boldogság? Én mindig is úgy képzeltem el, hogy mint mikor előbújik a felhők közül a nap, kinyújtóztatja sugarait, hogy ismét sötétségbe borulhasson. Vagy mikor egy mosoly suhan át az ember arcán, majd ismét komorrá válik.A boldogságot akkor ismerjük fel, amikor nem vagyunk boldogok. Ez olyan, amikor göndör hajúak egyenest szeretnének – vagy fordítva – vagy az óvodások iskolások akarnak lenni, az iskolások meg inkább óvodások. Mindig az „boldog és jó”, ami nincs. Vagyis általában. Sose hallottam még senkitől: „igen, boldog vagyok, úgy jó az életem, ahogy van.” Meg is lepődnék, hiszen az ember sosincs megelégedve se önmagával, se környezetével… ez emberi sajátosságuk. Azért jutott el az ember alig pár ezer év alatt ide, ahol most van. Arról mindenki gondolkodjon el, ez az „itt” valami jó vagy rossz.A boldogság maga a szenvedés hiánya egy átmeneti időszakban. Az emberek nagyon szoktak szenvedni, ez is egy emberi sajátosságuk. De boldogok miért nem szoktak lenni?Azért nem vagyunk boldogok, mert emberek vagyunk. Ez hajt minket előre, azért, hogy változtassunk és jobbá tegyünk a saját és mások életét is. Egy ember lény pedig addig küzdhet a saját boldogságáért, amíg más boldogságában kárt nem tesz. Lehetetlen.