Az élet rendje?

Ahogyan azt már jópáran felismerték, a természet az emberi élet kezdete és vége, elidegeníthetetlen feltétele. Nem csak fizikai fennmaradásunkat biztosítja, de törvényei is örök érvényűek. A fennmaradásért mindenkinek meg kell küzdenie, amiből minden esetben az erős kerül ki győztesen. Az erős legyőzi és elnyomja a gyengébbet, a gyengébb szükségszerűen elbukik. Ha az évezredek során vesztett is ez a törvény az éléből, ugyanúgy uralkodik az életünkben: az üzletben, a kapcsolatokban, a társadalomban. Olyan ősi valóság ez, amelynek nem mondhatunk ellent. De vajon feljogosít-e mindez minket arra, hogy feltételek nélkül el is fogadjuk? Elvárhatjuk egy kevésbé rátermett embertől, hogy elégedjen meg azzal, amije van, és ne álmodjon? Elnézhetjük, hogy egy nagyhatalmú valaki kihasználja a kiszolgáltatottabbakat, csak mert "ez az élet rendje"? Talán egy társadalom fejlettségét nem a mérete, vagyona és hatalma alapján fejezhetjük ki leginkább, hanem aszerint, hogy erre a kérdésre miként válaszol.

Szülinap, és egyéb borzalmak

Nagymosooly, ilyen csak egyszer van egy évben! Nahát, megint egy évvel idősebb lettél! Hogy megnőttél! (sanda oldalpillantás a pocakra). De te mindig a mi kis Andikánk/Marikánk/Jucuskánk maradsz! Csodás. Mintha nem lenne magában is elég nagy baj, hogy nini, még egy évvel idősebb lettél, és nini, ugyanott tartasz, ahol 16 éve. Napersze, azért vannak jó oldalai is, kapsz egy csomó ajándékot. De ettől meg csak nyűg lesz a többieknek ("Már megint egy szülinap... mit vegyek? miből? hol?"). De sebaj. Ezen is túl kell esni.
Rémisztő. Már megint eltelt egy év, és nem nyertem a lottón, nem jött meg az életmű-ihlet (17 évesen tényleg tragédia), nem lettem sokkal okosabb (csak egy kicsit), vagy ha mégis, azt a saját káromon. Egy jó dolog azért történt, a fiú-lány ellentétek továbbra is vonzzák egymást (http://www.bash.hu/32973), de ez a kapcsolat sem az én érdemem [mondjuk úgy, ahol el lehet, ott megpróbáltam elrontani. De nem sikerült :) ]
A nagy "rúgjunk-ki-a-hámból" este pedig vétózva, szegény emberek betegek, nem érnek rá, blabla. Mint bejegyzett optimista, nem engedhetem meg magamnak az ilyen "sajnáljatok már egy kicsit" hangnemet, úgyhogy shut up! Este körbepuszilom a barátosnéimat, és hálát adok az égnek, hogy van, aki velem gyászoljon x).

Realitás kontra érzelmek

Először is lássuk, melyik fogalom mit fed. A realitás alapelve, hogy a felvetülő problémát agyban gondosan mérlegeljük, majd kiválasszuk a legideálisabb megoldást azok közül, melyek számunkra kedvezőek, megvalósíthatóak, a probléma méretéhez igazodó energiabefektetést igényelnek. A realitás lényege, hogy azok a megoldások, melyek ezen a hármasszűrőn nem mennek át, nem jelennek meg, mint találat.

Az érzelmi döntések szerencsés esetben megfelelhetnek az előző három feltételnek, ennek az esélye azonban elenyésző (mint annak az esélye, hogy egyidejűleg vívod ki egy szépségverseny első helyét és a világbékét). Az érzelmi döntések eredménye lehet az álmaink és vágyaink rövid idejű beteljesítése, az áhított boldogság elérése. Ezért azonban nagy árat kell fizetni, amely első törlesztőrészlete a kockázat, kockázat a teljes csődre, és minden eddigi elért eredmény semmizésére (sőt, mínuszba is mehetsz). Nagy energiabefektetések árán pozitív vagy negatív eredmény pedig egyaránt bekövetkezhet.
A realitás kizárását az érzelmek nem veszik figyelembe, ezáltal olyat is megvalósíthatnak, amit a másik nem tartott elképzelhetőnek. (Mint a két béka esete: mindkettő meg akarta mászni a tornyot. A tömeg kiabált: nem fog sikerülni, nem fog sikerülni! Az egyik hamarosan feladta, és lezuhant. A másik folytatta, és felért a torony tetejére. A győztes béka süket volt.)
Ez mind nem jelenti azt, hogy a realitás magunk megkímélének eszköze, a védelem kialakítása a bukással szemben. (a békás példánál maradva: ha mások szerint nem tudom megmászni, és nincs profitja a megmászásnak, akkor nem fektetek bele energiát). Realitással is el lehet érni a boldogásot. Egyet kell tudni: Mi okoz nekünk boldogságot? Ha azt teljesítjük, amit a magunktól, a józan eszünktől elvárunk... vagy ha azt, amire a szívünk vágyik?